Oroszországban, a 19. század második felében, az agai dacangban nagy hírnévnek örvendett Cultim Badmajev, az Alhan „szent hegy" közelében fekvő Tabtanajából származó burját emcsi (gyógyító láma). 1853-ban az orosz hatóságok Csitába hívták, hogy megfékezze a kitörő tífuszjárványt. A tífusz gyógyításában elért sikere hamar közismertté lett. 1857-ben Pétervárra kap meghívást, ahol tibeti szerekkel gyógyít különféle megbetegedéseket. Páciensei között vannak udvari előkelőségek is. III. Sándor cár külön utasítására hamarosan engedélyt kap, hogy a szárazföldi hadsereg kórházában gyógyítson orosz orvosok felügyelete mellett. Badmajev fölveszi a pravoszláv hitet. Cultim Badmajev gyógyító lámából a cár keresztfia lesz, és az Alexandr Alexandrovics Badmajev pravoszláv nevet kapja meg. Történeti dokumentumokból kiderül, hogy Badmajev kiterjedt praxist vezetett Pétervárott, és egy tibeti gyógyszertárat is megnyitott, amely még a későbbiekben is sokáig működött. Tevékenységének népszerűsítésében nagy szerepet játszott J. Rehman orosz orvos csakúgy, mint Kelet-Szibéria katonai kormányzója, Muravjov-Amurszkij gróf. Utóbb Cultim Badmajev öccse, Zsamcáráno így ír bátyjáról:

„Alexandr Alexandrovics Badmajev teljességgel méltónak bizonyult Muravjev-Amurszkij gróf hozzátűzött reményeire és közbenjárására. Pétervárra érkezte után hamarosan fölkeltette a művelt közönség érdeklődését az igen bonyolult és súlyos betegségek sikeres kezelésével, különösképp gümőkóros (tuberkulózis) és rákos betegek meggyógyításával."

Szilárd és meglehetősen magas pozícióba jutva az udvari előkelők között, A. A. Badmajev gondoskodik öccséről; Zsamcáráno 1871-ben az irkutszki gimnázium sikeres befejezése után Pétervárra érkezik, és beiratkozik az ottani egyetem keleti nyelvek szakára. Tanulóévei alatt bátyja példájára fölveszi a pravoszláv vallást, és III Sándor másik keresztfia lesz: Pjotr Alexandrovics Badmajev. A. A. Badmajev fokozott figyelemmel oktatja Pjotrt a tibeti orvoslásra, átadja neki gyakorlati tudását és jártasságát.

Az egyetem befejezése után Pjotr Badmajev az orosz külügyminisztérium ázsiai osztályának szolgálatába lép, ugyanakkor orvosi gyakorlattal is foglalkozik. Nem alaptalan az a föltevés, hogy meglehetősen komoly ismeretei voltak a tibeti orvoslásról. Pjotr Badmajev tollából számos munka jelent meg a tibeti gyógyászatról 1898-1903 között, a Rgjud-bzsi című értekezés szabad fordításai. Ő volt a tibeti orvoslás egyik első népszerűsítője a 19. század végi Oroszországban.

A Rgjud-bzsi első két kötetének és a hozzájuk tartozó kommentároknak a fordításáról előszavában maga a szerző mondja, hogy a Rgjud-bzsi első két kötetének kivonata". A munka valóban a tibeti orvosi értekezés első két könyvének első terjedelmesebb földolgozása. Csakhogy a fiatal, fejlődésnek indult európai medicina szigorú keretei között kiképzett orvosok nem értették meg a hagyományos keleti orvosi rendszereket és azok sajátos jegyeit. Ezzel egy időben Pjotr Badmajev Tibet orvostudományának rendszeréről írott dolgozata kifejezetten ellentétes, összehasonlító jellegű volt. 1903-ban P. A. Badmajev kiadta második könyvét, amely az elsőhöz hasonlóan a tibeti orvoslás egynémely tételének szabad fordítása és magyarázatkísérlete volt a korabeli európai medicina tudásszintjén. P. A. Badmajev minden műve vitákat és különféle híreszteléseket váltott ki a keletkutatók és az orvosok körében. Bíráló ismertetések és cikkek jelentek meg akkoriban a művek kapcsán, amit az váltott ki, hogy P. A. Badmajev Tibet orvostudományát egyedülálló rendszemek kiáltotta ki, amely magába szívta a kelet orvosi tudásának legjavát. Ugyanakkor P. A. Badmajev a következőtartalmú kérvénnyel fordult az idegen vallások egyházügyi osztályának igazgatójához:

• törvényhozólag engedélyezni a tibeti orvoslásnak Oroszország burját törzsei közé való bevezetését,
• megnyitni öt tibeti orvosi iskolát a dacan-okban hétéves képzéssel,
• megszervezni az önjelölt orvosok ellenőrzését és a nép védelmét a hazai orvosok zsarolásaitól és kapzsiságától annak betiltásával, hogy a szegényeket pénzért gyógyítsák.

Az egyházügyi osztály végül engedélyezte, hogy megnyissanak Kelet-Szibériában az akkoriban 270 ezer férfit és nőt számláló burját népesség számára két, a kalmük nép számára pedig egy orvosi iskolát.

A tibeti orvoslás tanulmányozásának szükségességét kétségbe vonó bírálók sokan voltak, az egyik legnevesebb ellenlábas, A. Lozinszkij így írt a Vracs című lapban (1899):

„P. Badmajev vállára vette annak feladatát, hogy megismertesse Európát Tibet orvosi tudományának rendszerével ... a tibeti orvosi irodalom sok részlete létfontosságú; számos eredetit tartalmaz, olyat, ami a keleti fantázia világos bélyegét viseli, és arról az időről tudósít, amikor a medicina még gyerekcipőben járt. Követelményemnek tartom, hogy elszántan ragaszkodjam ahhoz, miszerint Badmajev úr műve ostobaságok lenyűgöző gyűjteménye, amelyek közérthető formában való kifejtése kétségtelenül nagy kárára lehet a közegészségnek."

P. A. Badmajev 1911-ben állhatatosan védelmezve álláspontját, amely szerint a tibeti orvoslás alapjainak tanulmányozása nélkülözhetetlen, kiadta a „Felelet a tudományos tanács alaptalan támadásaira (!) Tibet orvostudománya ellen" című cikkét. Így tehát az európai orvostudomány néhány oroszországi képviselője elutasítóan fogadta a tibeti medicina P. A. Badmajev tolmácsolta rendszerét. Ugyanakkor sok orosz keletkutató és az európai orvoslás velük kapcsolatban álló képviselői a tibeti gyógyítás évezredes tapasztalatát fölöttébb figyelemreméltónak találták. Ők úgy vélték, hogy a tibeti orvoslást nemcsak a történettudomány szemszögéből kell tanulmányozni, hanem gyakorlati alkalmazásából is.

P. Badmajev rendkívüli értelmű ember volt. Politikai karrierről álmodott, és nagyon is jól megértette, hogy céljai elérésében segítségére lehet az orosz Pétervár számára oly egzotikumnak tűnő tibeti orvostudomány. Fönnmaradt a kezelése alatt álló trónörökösről írott följegyzése. Ezt írja benne:

 „Rémület fogott el, amikor ma a trónörökös egészségi állapotáról szóló jelentést olvastam. Könnyekkel a szememben könyörgöm Önhöz, hogy ezt a gyógyszeri három napig adassa neki. Bizonyos vagyok benne, hogy miután három csészényit bevett a főzetből, egyet pedig külsőleg, borogatáshoz alkalmaznak, a trónörökös állapota javulni fog, láza megszűnik. Európának a külső és belső zúzódások ellen a jégen, jódon és masszázson kívül semmilyen szere sincs, különösen a súlyos, lázzal járó esetekben. Ha Önnek sikerülne rábírnia, hogy elkezdje szerem bevételét, akkor semmilyen egyéb, sem külső, sem belső orvosságot ne használjanak, ideértve a jeget is. Enni csak zabkását levessel vagy tejjel. Székrekedés esetén mellékelt gyomorszeremet használják. Hogy e gyógyszerekben nincs semmiféle méreg, arról könnyen meggyőződhet, ha egymás után felhajt bárom csésze főzetet, gyomorszerem pedig, kérem, higgye el, semmi rosszat sem okozhat. Elküldök Önnek három tasak port:

1. főzet a zúzódásra. Négyóránként adandó, erőleves, zabkása vagy tej mellett;
2. gyomorszer. Egy órával az étkezés előtt ve­endő be, egy órával felfőzése után, szorulás esetén;
3. gabir-nyinga, magas láz esetén, az én tudtommal."
   

Valóban, a sztab-szeng-tang készítményt a tibeti orvoslásban a lágy szövetek sérüléséhez és csonttöréskor alkalmazzák. Sok összetevőjű por ez, a fő hatást a sztab-szengnek', vagyis a guttapercha-fának tulajdonítják. A 'gabir-nyinga' preparátum 25 komponensből álló keverék, amelyet lázas állapotokhoz használnak, a készítmény fő gyógyhatása a gabir-nak" (kámfornak) tulajdonítható.

Az ellentétes nézetek dacára, Oroszországban egyre nőtt a tibeti orvoslás tanulmányozása iránti érdeklődés a kutatók körében. A Bajkálon túl és a Távol-Kelet helyi betegségeinek jelentős kutatója volt N. V. Kirillov orvos, aki több mint száz tudományos cikket és könyvet írt, és ismereteket gyűjtött a népi, illetve a tibeti gyógyászatról. Sok cikkében kifejezésre jut a tibeti orvosi gyakorlatot illető elutasítása. Nem lehetett számára könnyű a mitológia sűrűjében és a tibeti orvoslás rejtelmeiben való kiigazodás, jóllehet a mongol és a tibeti írásbeliséget is áttanulmányozta. 1892-ben „A tibeti orvoslásnak mint a lámaista tanítás egyik ágának mai jelentősége" című füzetében az európai orvos szemszögéből taglalja a tibeti gyógyászatban szereplő fontosabb orvosi elméletekről és gyógyító eljárásokról való általános fogalmakat.

A barguzin burjátok néprajzának tanulmányozása során Kirillov „beleütközött a sámánista és lámaista gyógyítás fontos helyi kérdéseibe".

Ahogy később elmesélte:

 „1855-ben úgy esett, hogy a Bajkálon túl elhívtak egy súlyos menstruációs zavarban szenvedő lányhoz; én azonnali fürdőt rendeltem számára és beadtam neki a velem lévő hasisból, de alig adtam oda ezeket a »zöld« csöppeket, amikor elhívtak egy másik házhoz, és nyilván szándékosan - szóval tartottak azzal, hogy a beteg lány (akihez már vissza kívántam menni) lecsillapodott és elaludt. Csak két év múlva derült ki, hogy nyomomban egy sámán érkezett a településre, aki híres volt gyógyító tudományáról, és a burjátok és keresztények között kiterjedt praxist folytatott. A beteg lányt megvizsgálva azt mondta, hogy a »zöld« csöppek beadása nem ajánlatos, hiszen »levegő« van bennük, a lány betegségét pedig a májába jutott féreg okozza, amit ő azon nyomban eltávolít, ha adnak neki egy másfél éves, fekete fejű fehér bárányt. Amikor azt a sámán megkapta, egy rituálé szerint saját kezűleg levágta, a meleg belsőségeket (így a májat, beleket) a lány hasára helyezte, majd a lányt a leölt bárány meleg irhájába csavarta. Ezek után a lány jobb mellét kezdte szívni, és két perc múlva megmutatta kezében a férget, mintha a mellbimbóból szívta volna ki, a beteg pedig csakugyan elaludt, meggyógyulva, jó közérzettel. A sámánkutatás e ragyogó eredménye volt az a döntő momentum, amely munkámat e népi gyógyászat felé fordította. Semmilyen árat nem sajnáltam, hogy megismerkedjem javasemberekkel, lámákkal, elnyerjem bizalmukat és megszerezzem a népi gyógyászat szereit."

A keleti gyógyászat kutatóinak hasonló egzotikus megfigyelései gyakran szerepelnek az irodalomban; Oroszországban csakúgy, mint Európában mind gyakrabban tűntek fül publikációk, cikkek, sőt doktori értekezések is e témában.

1890-ben a híres orosz utazó, G. N. Potanyin Kína tibeti-tangut vidékén és Közép-Mongóliában folytatott kutatásai után publikálta a tibeti gyógyászatban használt gyógynövények burját elnevezéséről szóló cikkét.

1900-ban Németországban egy Heinrich Laufer nevű orvos védte meg a tibeti orvoslásról írt doktori értekezését, amelyben európai szakirodalmi források alapján tárgyalta a tibeti gyógyászat elméletét és adta meg a növényi, ásványi és állati eredetű gyógyszerek jegyzékét. Csakhogy Laufer nem ismerte közelebbről a tibeti gyógyászat eredeti forrásait, így aztán munkája leíró, etnomedikai jellegű volt.

1901-1903 között láttak napvilágot a Doni csapatok Állami Gelünje, Dambo Uljanov, tibeti orvoslásról szóló fordításai: tibetiről oroszra fordította a Rgjud-hzsi I. kötetét és a Vaidúrja-szngon-po megfelelő kommentárjait, valamint a Gsesz-btusz sznying-nor című értekezés 91., illetve a Glang-thabsz 30. fejezetét, amelyek a pestist, kolerát és a leprát írják le. Érdekes Uljanov életrajza: 1844-ben született a kalmük Uljan Mandonakov Novocserkaszk körzetben élő családjában. l3 éves korától az erketyinszki hurulban (kolostorban, dacangban) tanult, ahol a kötelező buddhista tudományok mellett 34 éves koráig a tibeti nyelvet is elsajátította. 1818-ban Szibérián keresztül Mongólia fővárosába, Urgába ment, ahol két évig tanulmányozta a tibeti orvoslást.

 1882-ben ellátogatott Indiába, majd Mongóliába visszatérve további négy évig folytatta az orvoslás tanulását. Ily módon Uljanov mintegy tíz évet töltve keleten, 1886-ban tért haza kalmük földre, ahol vezető gelünként dolgozott Potanovszkoj falu huruljában. Első munkája a Rca'i rgjud című „filozófiai-orvosi-teológiai enciklopédia első részének szó szerinti fordítása volt. Ez időben Uljanov volt a tibeti nyelv és orvoslás egyetlen ismerője a kalmükök között. Badmajevhez hasonlóan, ő is azon volt, hogy az orosz orvosok számára elérhetővé tegye a tibeti orvostudomány alaptételeit azáltal, hogy a forrásokat oroszra fordítja, és megkísérli az európai medicina álláspontjából kiértékelni őket.

A tibeti orvoslás forrásainak legértékesebb tudományos vizsgálatát ebben a korszakban az a szó szerinti fordítás jelenti, amelyet 1908-ban A. M. Pozdnyejev mongolista professzor adott tibetiről és mongolról orosz nyelvre ültetve át a Rgjud-bzsi első két kötetét. Pozdnyejevnek ez, „A tibeti orvoslás tankönyve"' című műve jóllehet a Rgjud-bzsinek csak egy hatodát fogja át - mégis a tibeti orvoslás e főművének jelentős forrástörténeti vizsgálataként tartható számon, amely mindmáig semmit sem vesztett tudományos jelentőségéből.

Az 1903-as évből származó szentpétervári telefonkönyvből megtudhatjuk, mi is volt Badmajev telefonszáma. Lakcíme Szuvorovszkíj 22 volt, a telefonszám pedig – ha hívni akarnánk őt a múltban, 4436.