| Ázsia nyelvei: Török népek és nyelvek |
 |
 |
 |
| Cikkek | ||||||||||||
| Írta: Buffo | ||||||||||||
| 2009. május 09. szombat, 17:22 | ||||||||||||
|
A török nyelvek a mongol és mandzsu-tunguz nyelvekkel együtt az ún. urál-altaji nyelvcsalád altaji ágát alkotják. Az altaji nyelvek három csoportjának egymáshoz való viszonya azonban nem egyértelműen tisztázott. (Egyes kutatók, így pl. N. Poppe a koreai nyelvet is idesorolják. Nicholas Poppe: Introduction to Altaic Linguistics. Otto Harrassowitz, Wiesbaden, 1965. Buffo megjegyzése.) Még kevésbé világos az, hogy az uráli és az altaji nyelvek milyen kapcsolatban vannak egymással. Az uráli (finnugor és szamojéd) és altaji nyelvek közötti kétségtelen nyelvrendszerbeli azonosságokat egyes kutatók rokonságnak vagy rokonságszerű ősi kapcsolatnak tartják, mások mély és hosszan tartó érintkezés következményének vélik. Az altaji nyelveket beszélő népek közül elsősorban a török nyelvűek érintkeztek és keveredtek uráli népekkel. E legrégibb kapcsolatok csak nyelvészeti eszközökkel mutathatók ki, a későbbi kapcsolatokat ellenben - mint például a magyarok és a nyugati ótörök népek közötti együttélést az V-IX. században - már történeti források, archeológiai, embertani, néprajzi kutatások is igazolják. Kínai források az i.e. III. századtól beszélnek Kínától északra élő „barbárokról", de ma még nem tudjuk bizonyosan, hogy a kínaiak északi szomszédai - például a hiungnuk vagy ázsiai hunok, a zsuanzsuanok vagy ázsiai avarok - török vagy mongol népek voltak-e. Ugyancsak kétséges az arab, majd európai forrásokban is szereplő heftaliták vagy fehér hunok, az európai hunok (Attila hunjai) és az európai avarok (pannóniai avarok) hovatartozása. A tudomány mai állása szerint valószínű, hogy ezek a nomád népek elsősorban mongol nyelvű népcsoportokból álltak, de lehettek közöttük török nyelvű elemek is. Kétségtelenül török nyelvű népekről a VI. századtól kezdve emlékeznek meg a kínai és bizánci források. A VII. századtól kezdve pedig maguk a török népek is megszólalnak nyelvemlékeik által. E régi török népek története rendkívül szerteágazó, s a rájuk vonatkozó ismereteink is egyenetlenek: némelyek történetét és nyelvét viszonylag jól ismerjük, másokról igen keveset tudunk. ÓTÖRÖK NÉPEK ÉS NYELVEK Az első, bizonyosan török nyelvű nép a türk. A VI. században a mai Mongólia területén alapítottak birodalmat, amely második virágzása idején, a VII-VIII. században, egészen Perzsiáig terjedt. A türköktől számos nagyméretű, rovásírással ellátott feliratos kő maradt fenn, amelyekből történetüket és nyelvüket megismerhetjük. E monumentális sírkövek szárnyaló szépségű szövegei rovásjelekkel kőbe vésve - a feliratok nyelve szerint: „örök kőbe vésve" hirdetik a türk kagánok hősi tetteit.
A Jenyiszej folyó déli szakasza mentén kisebb méretű feliratos sírkövek kerültek elő, amelyeken a türkök írásától némileg eltérő rovásjelekkel, nyelvileg archaikusabbnak tűnő török szövegek olvashatók. Ezek az emlékek feltehetőleg a VII. századból (egyes kutatók szerint a VI. századból) valók, tehát a legrégibb török nyelvemlékek, és valószínűleg a jenyiszeji kirgizek-től származnak. A keleti türköket az ujgurok döntötték meg. Először az Orhon folyó menti türk birodalom területét hódították meg, a IX. század közepén azonban a kirgizek támadásai miatt kénytelenek voltak elhagyni az ősi belső-ázsiai földet. Délnyugati irányba vonultak, s az iráni népek régi kultúrájának hagyományait őrző Turfáni-medencében alapítottak több évszázadon át virágzó birodalmat. A türköknél kevésbé harcias, de a kulturális hatásokra rendkívül érzékeny ujgurok megismerkedtek a manicheizmussal, buddhizmussal, nesztorianizmussal. A szogdok által közvetített arameus írásból kifejlesztették saját írásukat, a róluk elnevezett ujgur írást, a kínaiaktól eltanulták a fadúcos könyvnyomtatást. A Turfári-medence homokba temetett romvárosaiból és a tunhuangi Ezer Buddha Barlangból nagyszámú ujgur nyelvű emlék került elő. Az irodalmi anyag jó része vallásos jellegű alkotás - különösen sok köztük a buddhista emlék -, de néhány értékes lelet megőrizte a szóbeli és világi irodalom emlékeit is. Az ujgurok birodalma a IX-X. században élte virágkorát, a XI-XII. században már gyengült, s a XIII. században csatlakozni kényszerültek Dzsingisz kán birodalmához. Az ujgurok kulturális jelentősége azonban a mongol korban is fennmaradt.
KÖZÉPTÖRÖK NÉPEK ÉS NYELVEK Történetük során a török népek fokozatosan nyugat felé húzódtak, s elérve a Szir-darját, közvetlen érintkezésbe kerültek az iszlámmal. A X. században - a turfáni ujgur birodalom virágzásával egyidőben - Balaszagun, Kasgár és Buhara vidékén ujgurokból, karlukokból, oguzokból és más törzsekből kialakult egy másik török nyelvű birodalom, a XII. századig fennálló karahánidadi dinasztia birodalma. Ennek legendás hírű alapítója, Szatuk Bogra kán volt az első közép-ázsiai török fejedelem, aki felvette a mohamedán vallást. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a török népek fokozatosan áttértek az iszlámra. Az iszlám felvételével együtt járt az arab írás elterjedése, az irodalomban pedig a perzsa hatás érvényesült. Ebben a korban jöttek létre az iszlám-török irodalom első alkotásai, amelyekben az iszlám-perzsa szellem és forma még nem nyomta el a török nyelvet, hanem harmonikus egységet alkotott vele. A XIII. századi mongol hódítás felbolygatta Ázsia és Kelet-Európa népeinek életét. Dzsingisz kán halála után fiaira szállt a birodalom. Európa területén létrejött az Arany Horda, mely hatalmát utóbb Közép-Ázsiára is kiterjesztette. Az Arany Horda vegyes etnikumú népei között nagy szerep jutott a különböző török népeknek. Az Arany Hordához csatlakozó Horezm területén kialakult az ún. horezmi irodalmi nyelv és irodalom, amely elterjedt az Arany Horda egész területén. Az irodalmi emlékek jó része vallásos tartalmú, de perzsa minták alapján ekkor születtek meg a világi költészet első szép darabjai, a romantikus szerelmi történeteket feldolgozó, hosszabb költői elbeszélések. Az irodalmi nyelv és a beszélt nyelv egyre jobban eltávolodott egymástól. A XV. században Timur Lenk utódai, a Timuridák uralták Közép-Ázsiát. A timurida fejedelmek a tudományok és művészetek bőkezű támogatói voltak, sok közülük maga is tudós, művész. Udvaraikban virágzott a perzsa és török nyelvű irodalom. Ez utóbbit Dzsingisz kán fiáról, Csagatájról, csagatáj irodalomnak nevezzük. Jellemző rá a perzsából átvett irodalmi formák rendkívüli gazdagsága, a perzsa szókincs erőteljes hatása. A csagatáj irodalom a XV. század második felében Alisir Nevái életművével érte el csúcsát. A csagatáj Közép-Ázsia török népeinek közös irodalmi nyelve volt egészen a XIX. századig, amikor kiszorították az irodalmi szintre emelkedő nemzeti nyelvek, mint az özbeg, kazak stb. A csagatáj irodalom utolsó szakaszában az özbeg dominált, ezért az özbegek a csagatájt az özbeg nyelv közvetlen előzményének tekintik, és „óözbeg"-nek nevezik.
OGUZ NÉPEK ÉS NYELVEK Kínai források a VI. századtól kezdve tesznek említést az oguzokról. A türköktől származó orhoni feliratok (713) a türkök ellenségeként, majd a birodalom népeként emlegetik őket. A következő századokban fokozatosan nyugati irányba húzódtak, meghódították az Aral-tótól és Kaszpi-tengertől délre eső területeket, s eltörökösítették Észak-Iránt, majd Anatóliát. Az oguz-törökök közül a X-XII. században kiemelkedő szerepet játszottak a szeldzsukok. Az ő történelmi szerepüket vették át a XIII. században az oszmán-törökök. Az oguz-törökök másik jelentős ága, az azerbajdzsánok, a XI. században foglalták el Irán északi területeit, a türkmének is ez idő tájt érkeztek arra a vidékre, ahol jelenleg is élnek. Az oszmán-törököknek és azerbajdzsánoknak a XIII. századtól vannak nyelvi és irodalmi emlékeik. ... Eredetmondáik, korai harcaiknak, vándorlásaiknak legendái azonban igen régi időkbe nyúlnak vissza, szoros kapcsolatban vannak más régi török népek eredetmondáival.…
KIPCSAK NÉPEK ÉS NYELVEK A IX. századtól kezdődően kipcsak-nak nevezett török nyelvű népekről emlékeznek meg a mohamedán és bizánci források. Közéjük tartoznak a magyar szempontból különösen jelentős besenyők és kunok. Sajnos csak szórványemlékeik vannak arab, bizánci, orosz, magyar és más európai forrásokban. A kipcsak-törökség legjelentősebb nyelvemlékét, a Codex Cumanicus-t (amely nincs közvetlen kapcsolatban a magyarországi kunokkal) a Krím-félszigeten jegyezték le latin írással olasz és német szerzetesek a XIV. században. A XIII. században Egyiptomban a Dél-Oroszországból (Desti-Kipcsak) ideszármazó kipcsak-török nyelvű rabszolgák - arabul mamelukok - Bajbarsz vezetésével magukhoz ragadták a hatalmat. BOLGÁR-TÖRÖK NÉPEK ÉS NYELVEK A honfoglalás előtti három-négy évszázad magyar története szempontjából a legfontosabb török nép- és nyelvcsoport a bolgár-török. Történetüket bizánci, arab, szír és egyéb forrásokból töredékesen ismerjük. Saját nyelvükön írott nyelvemlékük a többi török népcsoportéhoz képest elenyészően csekély és nehezen értelmezhető. A dunai bolgárok nyelvemlékének tekinthetjük a cirill írásos bolgár fejedelmi lajstromot (VIII. század) és valószínűleg a rovásírásos és görög betűs szavakat tartalmazó nagyszentmiklósi kincs - az ún. „Attila-kincs" - feliratait. A volgai bolgároktól arab írásos sírkövek maradtak fenn a XIII-XVI. századból. A kazároktól ez idáig nincsenek megnyugtatóan értelmezhető írásos emlékeink. MAI TÖRÖK NÉPEK ÉS NYELVEK … A napjainkban mintegy nyolcvanmillióra tehető török ajkú népek és nyelvük rendszerezése csak alig valamivel könnyebb feladat, mint a régi török népeké és nyelveké. A Kínától és Szibériától Lengyelországig és Iránig terjedő óriási területen elhelyezkedő törökségnek mintegy 45-45 százaléka él Törökországban, ill. a Szovjetunióban. Több milliós lélekszámú törökség van még Iránban és Kínában. Kisebb számban élnek törökök Ázsia és Európa más országaiban is. A mai török népeket és nyelveket történeti összefüggéseik és földrajzi elhelyezkedésük alapján a következőképpen csoportosíthatjuk.
Másfél ezer éves története során a magyar nép többször is érintkezett különböző török népekkel. Sőt néhány, obi-ugor nyelvrokonainknál is megtalálható török jövevényszó arra enged következtetni, hogy már az ugor együttélés korában (i. e. III-II. évezred) is kell török hatással számolnunk. A legjelentősebb török hatás a honfoglalás előtti évszázadokban érte a magyarságot. Az V-IX. századig a magyar törzsek szervezeti közösségben éltek különböző nyugati török törzsekkel. Az együttélés eredményeként a kisszámú, finnugor nyelvű magyar törzsek jelentősen eltörökösödtek, anyagi és szellemi kultúrájuk a környező török népekéhez lett hasonló. Nem csoda, hogy mikor a IX. században a magyarok megjelentek a történelem színpadán, Európa népei töröknek tartották őket. Elnevezésük mindmáig megmaradt töröknek: Az onogur „tiz ogur" török törzsnévből alakult a latin ungarus, hungarus, angol Hungarian, orosz venger stb. A honfoglaló magyar törzsek török elemeket, törzstöredékeket hoztak magukkal a Kárpát-medencébe, ahol feltehetőleg már korábban ideérkezett török elemeket is találtak. A török hatás nem szűnt meg a következő századokban sem: a XI, században úzok és besenyők, a XIII. században kunok települtek be Magyarországra. … …
NOMÁD BIRODALMAK BELSŐ-ÁZSIÁBAN A török irodalom legkorábbi emlékei a Belső-Ázsiában kialakult nomád birodalmak török nyelvű népeitől származnak. Kínai tudósítások alapján az i.e. első évezredtől kezdve vannak ismereteink Belső-Ázsia történetéről. Az időszámításunk kezdete előtti évszázadokban felbukkanó, tudományosan még nem azonosított „barbár" népek között bizonyosan ott voltak már a későbbi törökség nyelvi és etnikai ősei. Az első, kétségtelenül török nép, a türk, a VI. század közepén tűnt fel a történelemben. Kínai források az 540-es évektől kezdve emlegetik őket, eleinte mint a - minden valószínűség szerint mongol nyelvű - zsuan-zsuanok alattvalóit, majd megdöntőit s egy minden eddiginél erősebb nomád birodalom alapítóit és urait. A türkök 552-ben döntötték meg a zsuan zsuanok uralmát. Vezetőjük Bumin (a kínai forrásokban T'u-men) ekkor felvette az Il kagán, ,A nép kagánja' címet. Fiainak uralkodása alatt alakult ki a türk nagyhatalom. A birodalom Mandzsúriától az Aral-tóig, a Bajkál-tótól a Góbi-sivatagig terjedt, de alighogy megszületett, máris két részre oszlott: a keleti rész központja a mongóliai Orhon folyó középső folyásának, a nyugatié pedig az Ili folyónak vidéke volt. A nyugati türk birodalom első kagánja Istemi, Bumin testvére, szövetségre lépett Bizánccal. A bizánci követjárásokat leíró történeti munkák megörökítették a türk kagán udvarának szokásait, szemkápráztató gazdagságát. Istemi halála után a két részbirodalom kapcsolata megromlott, ellentéteiket a kínaiak is szították, s az erejüket vesztett keleti türkök 630-ban, a nyugati türkök 659-ben kínai fennhatóság alá kerültek. Többszöri önállósítási kísérlet után 680-682 körül Kutlug kagánnak, aki később felvette az Elteri, ,Népeket összegyűjtő' nevet, sikerült a keleti birodalom nagy részét újra függetlenné tennie. A második türk kagánátus ideje alatt a türkök háborút viseltek a kitajok, bajirkuk, a tíz nyíl népe és sok más törzs és nép ellen. Birodalmuk határait nyugaton kiterjesztették a Szir-darján túlra. Hatalmuk utolsó évtizedeiből kiemelkedik Bilge kagán, ,Bölcs kagán' uralkodása, aki öccsével, a kiváló hadvezérrel, Kül teginnel sok sikeres hadjáratot vezetett. Bilge kagán 737-ben halt meg, s halála után már csak egy évtizedig állt fenn a birodalom. 745-ben megdöntötték az ujgurok, egy másik török nép, amely ugyancsak nagy szerepet játszott Belső-Ázsia történetében. A türkök történetét nemcsak a már említett kínai és bizánci források, hanem türk nyelvű emlékek is megörökítették: monumentális sírkövek, amelyekre rovásjelekkel vésték fel az elhunyt kagán, hadvezér vagy más főember hősi tetteit. E történeti forrásértékű sírkövek közül a legkorábbi 726 körül készült a Bölcs Tonjukuk emlékére, aki a második türk kagánátus idején több kagánnak volt tanácsadója és hadvezére. A felirat szövegét valószínűleg maga Tonjukuk készítette, idős korában. A feliratot tartalmazó két követ Ulánbátortól délkeletre, a Tola folyó mentén, Nalajh város közelében találták. A rovásírásos sírkövek legjelentősebbike a két - majdnem teljesen azonos szövegű - orhoni felirat. Az elsőt Bilge kagán állíttatta 732-ben öccse, a nagy hadvezér, Kül tegin tiszteletére: A másodikat Bilge kagánnak állították 735-ben. A kettő egy kilométernyi távolságra állt egymástól, az Orhon folyó közelében, a Hösőcajdám (régiesebben Koso Cajdam) nevű tó mellett. Kül tegin emlékköve viszonylag épségben, Bilge kagáné erősen összetöredezve maradt az utókorra. A két orhoni emlék mészkőből gondosan kifaragott, felfelé keskenyedő, közel három és fél méter magas obeliszk. Felül ívben végződik - az ív egyik oldalára van rávésve a kagán tamgája -, alul teknősbékát utánzó emelvényen állt. Három oldala, még lesimított élei is rovásírásos türk szöveggel vannak teleírva. A negyedik oldalon kínai szöveg olvasható. Az emlékek felfedezése (1889) után ez a kínai szöveg nyújtotta az egyetlen támpontot az ismeretlen írású és nyelvű emlék eredetének tisztázásához. Megállapították, hogy a két kő egyikét egy keleti türk kagán öccsének, a másikat pedig magának a kagánnak tiszteletére emelték; majd a dán V. Thomsen és az orosz V. V. Radlov közel egyidőben foglalkoztak vele, s V. Thomsen 1893-ban megfejtette a feliratok titkát.
Az emlékkő déli oldalára vésett rovásírásos szöveg a kagán trónbeszéde alattvalóihoz. Ez mintegy bevezetés a keleti oldalon kezdődő s az északin folytatódó nagy beszédhez, amelyben Bilge kagán elmondja a türkök történetét a legrégibb időktől kezdve Kül tegin haláláig. Különösen részletesen és emelkedett hangon beszél a birodalom újjászervezésének heroikus korszakáról és Kül tegin dicső harcairól. A feliratok alapján közvetlen és hiteles képet kapunk egy nagy török nomád birodalom állami és hadi szervezetéről, életmódjáról, szokásairól, hitvilágáról. Nem közömbös mindez a magyar őstörténet szempontjából sem: a bizánci és nyugat-európai források sokszor azonosítják a magyarokat a türkökkel, s őseink törzsi szervezete, harci modora, életmódja és szellemvilága igen közel állhatott a VIII. századi türk birodalom népeinek az orhoni feliratokban elénk táruló életéhez. Az emlékoszlopok közelében épület- és szobormaradványokat találtak. A feliratok is szólnak a faragott képekkel díszített emlékcsarnokokról. A csarnokot kínai mesterek faragták, ők vésték kőbe a türk szöveget is. A rovásírás arameus eredetű. Iráni népek, elsősorban a művelt, kereskedő szogdok közvetítésével került Belső-Ázsiába. A türkök saját nyelvük szükségleteinek megfelelően fejlesztették tovább és átadták más török népeknek. A betűk jellegzetes egyenes vonalú és szögletes formáit a vésés technikája határozta meg. A rovásírás nem volt ismeretlen a honfoglalás előtti századokban török birodalmak kötelékében élő magyarok között sem. Bizonyára nyugati török népek - bolgár-törökök, kazárok - révén ismerkedtek meg vele. ... A türkök kétszáz évig tartó uralma után 745-ben őrségváltás történt az Orhon folyó partján, a nagy nomád birodalom központjában. A türkök helyét az ujgurok vették át, s egy évszázadon át ők voltak a belső-ázsiai füves puszta urai. Az ujgurok barátságos kapcsolatot tartottak fenn Kínával. Birodalmuk fénykorában, Bögü kagán uralkodása alatt (759-779) intenzív kereskedésre kényszerítenék Kínát, s egy lázadás leverésére Bögü kagán maga vonult Kínába. Valószínűleg e látogatással kapcsolatos az a nagy jelentőségű esemény, hogy az ujgurok felvették a manicheus vallást. Feltehetőleg a kagán hozta magával Kínából azokat a manicheus vallású szogdokat, akik segítettek a manicheizmus elterjesztésében az ujgurok között. Az új vallás az ujgurok egész életét átformálta: A történelem során először fordult elő, hogy egy nomád török nép civilizált világból származó vallást fogadott el, és átvette az azzal járó gondolkodást, művészeteket. E nagy kultúrtörténeti eseménynek azonban negatív hatása is mutatkozott. Az ujgurok civilizálódásával katonai erejük meggyengült. A belső törzsi széthúzás, a kínaiak elhidegülése, a természeti csapások végül is a nomád birodalom felbomlását okozták. 840-ben egy lázadó ujgur törzsfő behívta a kirgizeket, a kagánt megölték, a fővárost elfoglalták, s a kirgizek vették át a hatalmat. A legyőzött ujgurok déli és délnyugati irányba menekültek, s új hazájukban, a Turfáni-medence táján hoztak létre új birodalmat. ... Az orhoni ujgur birodalmat megdöntő kirgizek eredetileg nem török nyelvet beszéltek, hanem valamilyen, ma már ismeretlen s kihalt paleoszibériai nyelvet. A türkök szomszédságában élve eltörökösödtek, s a nomád türk kultúra bizonyos elemeit is átvették, így például a rovásírást. Erre mutatnak a kirgizek ekkori lakóhelyén, a Felső-Jenyiszej vidékén előkerült kis méretű, de nagyszámú rovásírásos sírkövek. ... A kirgiz uralom a nomád őshazában nagy visszaesést jelentett a fejlett türk és ujgur birodalmak után. A kirgizek katonai és politikai ereje meg sem közeltette elődjeikét. 92o körül a mongol eredetű kitajok elűzték őket, s a kirgizek vissza is vonultak Jenyiszej-vidéki szállásterületeikre. Az Orhon vidékén más műveltségű népek jelentek meg, a későbbi török birodalmak és kultúrák pedig Mongóliától délnyugatra eső területeken, a Turfáni- és Tarim-medencében alakultak ki.
A KELET-TURKESZTÁNI UJGUR BIRODALOM Az Orhon-vidéki ujgur birodalom 840-ben összeomlott a kirgizek csapásai alatt. Az ujgurok ekkor déli és délnyugati irányba menekültek. Egy csoportjuk a kínai határvidékre vonult, s ott pár év alatt teljesen eltűnt. A délnyugat felé menekülő tizenöt ujgur törzs is két csoportra vált szét. Az egyik Kanszuban, a Kínát és Kelet-Turkesztánt összekötő területen állapodott meg. Az egymással ellenségeskedő tibetiek és kínaiak között az ujguroknak sikerült hatalmukat megalapozniuk, s főleg kereskedelmük révén jelentős szerephez jutottak két fontos városállamban: Kancsouban és Tunhuangban. A XI. század elején azonban a tangutok elfoglalták Kancsout, s pár év alatt egész Kanszut uralmuk alá hajtották. De az ujgurok nem tűntek el egészen: a kínai források még évszázadokig emlegették őket sárga ujgur néven. Töredékük, pár ezernyi ember, mind a mai napig ott él Kanszuban, ősi török nyelvüket beszélik, s a buddhista vallást követik. E késői sárga ujgurok a magyar tudomány- és művelődéstörténet szempontjából is tartogatnak számunkra egy érdekességet: Kőrösi Csoma Sándor az ő felkutatásukra indult el 1819-ben .Ázsiába, mert a szariyugur és jugur elnevezés mögött - ahogyan saját magukat nevezték - a magyarság ősi rokonait vélte fölfedezni. Az ujgurok nagyobbik csoportja Kelet-Turkesztánba vonult, s a keleti és középső Tien-san vidékén - elsősorban a Turfári medencében - telepedett meg. Államukhoz tartozott a Tien-san túloldalán fekvő Bestialik, később meghódították keletre Komul (mai nevén Hámi), nyugatra Kucsa (Küszen) vidékét is. A Turfáni-medencében az ujgurok régi, fejlett kultúrát találtak. A terület lakói túlnyomórészt indoeurópai nyelvet beszélő népek voltak. Az ujgurok már mongóliai hazájukban is fokozott érdeklődést mutattak a civilizáltabb életforma iránt, új hazájukban pedig a belső-ázsiai népek történetében páratlanul álló, gazdag kultúrát hoztak létre. Végleg áttértek a letelepült életformára, virágzó öntözéses kultúrát teremtettek, városokat építettek, s fokozatosan eltörökösítették egész Kelet-Turkesztánt. Birodalmuk négy évszázados fennállásának legvirágzóbb korszaka a X-XI. század volt. Ezután erejük fokozatosan gyengült, mígnem a XIII. század elején, 1209-ben kagánjuk csatlakozni kényszerült a világhódító Dzsingisz kán hadához. Az ujgurok egy ideig a mongol korban is megőrizték szerepüket és jelentőségüket: ők voltak a mongol kánok bizalmas tanácsadói és unokái. A mongolok tőlük tanulták meg az írás mesterségét, s a tőlük átvett ujgur írást egészen a XX. századig használták. ... A történelmi ujgur nép leszármazottai a mai ujgurok. E mintegy ömnilliós török nyelvű nép ma is Kelet-Turkesztánban él, Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területén. élnek ujgurok a szomszédos szovjet köztársaságokban is, Tadzsikisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán Kínával határos területein. Kelet-Turkesztán homokba temetett romvárosainak régészeti és művészeti emlékeit a múlt század végétől fokozatosan tárták fel. A legjelentősebb anyag a Turfán közelében lévő egykori ujgur város, Kocsó romjai közül és a káprázatos tunhuangi Ezer Buddha Barlang kamráiból került elő. Ez utóbbi felfedezésében magyar szakemberek is szerepet játszottak. A tunhuangi barlangra Lóczy Lajos, a híres geológus és földrajztudós hívta fel Stein Aurél figyelmét, aki 1907-ben feltárta a barlangrendszer egy részét. A feltárásban később részt vettek még franciák, németek, svédek, oroszok, kínaiak, japánok. A leleteket - melyek az ujgurok mellett más, egykor itt élt tibeti, kínai és indoeurópai népek kultúrájának is felbecsülhetetlen értékű emlékeit tartalmazzák - ma Berlin, Leningrád, London, Moszkva, Párizs, Peking, Stockholm, és Tokió múzeumai őrzik. A turfáni városok feltárásában különösen a porosz expedíciók értek el nagy eredményeket. A Berlinbe került anyagot azonban a második világháború alatt pótolhatatlan veszteség érte. ... Az emlékek anyaga többnyire elsárgult, megbarnult, olykor fényesre preparált papír. Tollal vagy ecsettel - tussal jegyezték rá a szöveget. Néhány buddhista tartalmú kéziratban piros tust is használtak. A manicheus kéziratokban az írást keretező, máskor az egész lapot betöltő miniatúrák, a buddhista könyvekben illusztrációk találhatók. A kéziratos lapokat könyvformára összefűzték, vagy az összeragasztott lapokat harmonikaszerűen összehajtogatták, máskor tekercsbe göngyölték. A mongol korban elterjedt a könyvnyomtatás egyik kínai formája, a fanyomatok készítése. Kanbalukban (Pekingben) bizonyosan - de valószínűleg valamely ujgur városban is - működött ujgur nyomda. Az ujgurok többféle írást használtak. A legelterjedtebb a róluk elnevezett ujgur írás volt. Ezt a szogd írásnak egyik változatából alakították ki. Kezdetben jobbról balra haladva vízszintesen, később kínai hatásra függőlegesen írták. Az iráni eredetű manicheus írást csak a manicheus tartalmú szövegek lejegyzésére használták, az indiai eredetű brahmi írást buddhista szerzetesek terjesztették. Fennmaradt még néhány szogd, kínai, tibeti és szír írással lejegyzett emlék. Az ujgurok egy ideig megőrizték a régi hazájukból hozott rovásírást is, új hazájukban azonban a rovásjeleket már nem kőbe vésték, hanem tollal, ecsettel papírra írták. Az ujgur emlékek jelentős része vallásos tartalmú. Orhon-vidéki hazájukból a manicheus vallást hozták magukkal az ujgurok. Ezt fokozatosan háttérbe szorította Kelet- és Dél-Ázsia legelterjedtebb vallása, a buddhizmus. Néhány emléktöredék a nesztoriánus kereszténység ismeretéről tanúskodik. Viszonylag kis számban maradtak fenn világi tartalmú írások, részben a szóbeli irodalom átmentett emlékei, részben a politikai-gazdasági-társadalmi élet körébe tartozó feljegyzések.
TÖRÖK BIRODALMAK KÖZÉP-ÁZSIÁBAN A századok során folyamatosan nyugati irányba húzódó török népek a Szir-darja folyóhoz érve kerültek közvetlen kapcsolatba mohamedán vallású arab-perzsa népekkel. Transzoxánia már a VIII: század óta arab fennhatóság alatt állott. Névleg a X. században is a bagdadi kalifához tartozott, valójában azonban egy iráni dinasztia tagjai, a Számánidák uralkodtak itt. Ezt a számánida emirátust a X. század végén két török dinasztia tagjai döntötték meg: a Karahánidák és Gaznevidák. Ez utóbbiaknak csak vezető rétege volt török, s rövid idő alatt ez a réteg is teljesen perzsa hatás alá került. A népességükben is döntően török karahánok, azaz ,fekete kánok' a X. században egy jelentős török birodalmat hoztak létre Közép-Ázsiában. A karahánida-török etnikum főként karlakokból és ujgurokból alakult ki. A karlakok a keleti türk birodalom bukása után (745) húzódtak nyugatra a Hétfolyóköz, majd a Talasz-medence vidékére és a Szir-darjától keletre eső területekre. Karlukokon és ujgurokon kívül oguz-török és kipcsak-török törzsek is éltek már ekkor Közép-Ázsiában, ahol a fekete kánok 940 körül szervezték meg birodalmukat. Legendás vezérük, Szatuk Bugra kán (meghalt 955-ben) volt az első közép-ázsiai török fejedelem, aki felvette az iszlám vallást. Ezzel megindította azt a történelmi jelentőségű folyamatot, amelynek során az eddig különböző művelődési hatások alatt álló török népek egymás után váltak mohamedánokká, és ezáltal bekerültek az arab-perzsa művelődési körbe. A XI. század közepén a karahánida birodalom nyugati része, Transzoxánia, új török nép, a szeldzsukok uralma alá került. A keleti részen viszont megszilárdult a Karahánidák hatalma. Ezen a területen, a Hétfolyóköz, Talasz, Fergana, Kasgár és Hotan vidékén alakult ki egy sajátos, a régebbi ujgur vonásokat is őrző, iszlamizált-iranizált török kultúra. ... Az iszlámon belül a kalifátusért folytatott harc során két irányzat alakult ki : a szunniták és a siiták felekezete. A török népek a szunnita irányzatot követték, amely a Szunnát, a Próféta „szent szokásait" a Korán kiegészítő részének tekinti. Jelentős szerepet játszott továbbá közöttük az iszlám misztikus-aszketikus irányzata, a szúfizmus. A szúfizmus Irakban keletkezett a VIII. században. E sok gyökerű vallásfilozófiai irányzatra erősen hatottak az újplatonizmus elvei: a világ csak látszat, tükröződése Allah egyedülvaló, mindent magába foglaló realitásának. A szúfik fogalomkörében az ask, az ,isten iránti szerelem' különösen fontos, mert az ask a szúfi életének végső célját, az egyénnek Allah mindenségében való feloldódását jelenti. A szúfik derviskolostorok testvéri közösségében éltek. A karahánida korban alapította dervisrendjét Ahmed Jeszevi, a törökség szentként tisztelt, első misztikus költője. A karahánida birodalom népeinek nyugalmát a XII. század közepén a mongol nyelvű kitajok népvándorlása zavarta meg. Ettől kezdve e népek a karakitajok alattvalói voltak egészen a mongol korig, amikor Dzsingisz kán hódításai nyomán végleg megszűnt a karahánida birodalom. A XII. századi mongol hódítás felbolygatta Ázsia és Kelet-Európa népeinek életét. Észak-Kína leigázása után Dzsingisz kán Közép-Ázsia ellen fordította hadait. Seregei 1220-ban feldúlták Szamarkandot és Buharát, s elfoglalták Közép-Ázsia akkori legjelentősebb államát, Horezmet. A hatalmas mongol birodalom Dzsingisz halála után felbomlott, részei fiaira szálltak. Legidősebb, fogadott fia Dzsocsi, az Urál hegységtől a Fekete-tengerig terjedő, Arany Hordának vagy Kipcsaki kánságnak nevezett területet kapta, amelyhez utóbb Nyugat-Szibéria és Közép-Ázsia egyes részei - köztűk a Horezmi kánság is - csatlakoztak. Legnagyobb kiterjedését Batu kán alatt (meghalt 1255-ben) érte el a birodalom. Fővárosa akkor a Batu alapította Batu-Szeráj vagy Ó-Szeráj volt, Asztrahán vidékén. Batu utódai teljesen függetlenítették magukat a mongol birodalom nagykánjától. Özbek kán idején (meghalt 1340-ben) a mai Volgográd közelében fekvő Berke-Szeráj vagy Új-Szeráj lett a kánság fővárosa. Az Arany Horda etnikailag nem volt egységes. A hódító mongol törzsek a XIII. század végére nagyrészt beolvadtak a meghódolt vagy meghódított, török nyelvű népekbe. Az Arany Horda kulturális életének kialakításában a Horezmi kánság játszott döntő szerepet. Erre az ősi iráni területre a XI. századtól kezdve hatoltak be török eredetű népek: karahánidák, szeldzsukok, oguzok, kipcsakok. Dzsingisz kán 1220-ban virágzó, fejlett kultúrájú iszlám államot talált itt. A mongol hódítás egy időre lelassította fejlődését, de Horezm fokozatosan újjáéledt, irodalma újra felvirágzott, majd elterjedt az Arany Horda egész területén. A Horezmben kialakult irodalmi nyelv lett az Arany Horda irodalmi nyelve. ...A XV. században Közép-Ázsiát Timurlenk utódai, a Timuridák uralták. A kiváló uralkodók sorából kiemelkedett Timur fia Sahruh, aki székhelyét Herátba tette át, a régi főváros, Szamarkand s vele Transzonánia kormányzását átengedte legidősebb fiának, Ulug Beg-nek, a tudós-csillagász uralkodónak. Sahruh újraépíttette Herátot, amely Huszajn Bajkarának uralkodása alatt (1469-1506) élte fénykorát. A timurida fejedelmek maguk is művelői voltak a tudománynak és a művészeteknek, s bőkezű mecénásai a tudósoknak, művészeknek. Udvarukban virágzott a perzsa és csagatáj nyelvű irodalom. Csagatáj irodalomnak a XV-XVI. században Közép-Ázsiában virágzó iszlám-török irodalmat nevezzük. Főleg Transzoxániában és Horaszánban művelték. Központja Szamarkand, Buhara és Híva volt, később elterjedt keleti irányban egész Kasgárig, délen Indiáig, nyugaton Kazánig, sőt az oszmán-török birodalomban is. Horezm és az Arany Horda irodalmának folytatása, amely a XV. század második felében Nevái életművével érte el csúcspontját. A „csagatáj" elnevezés Dzsingisz kán második fiának, Csagatájnak nevéből származik. Dzsingisz halála után (1227) ő kapta Transzoxániát, s neve átöröklődött e terület lakóira, majd az ott művelt irodalomra. Ennek az irodalomnak nyelve a csagatáj nyelv, melyet az emlékekben megjelenő formájában sohasem beszéltek: A csagatáj nyelvű irodalom ezért még a törökség közös kincsének tekinthető. Nagy hatással volt az oszmán-török és az azerbajdzsán irodalomra, s a közép-ázsiai török népek, mindenekelőtt az özbegek irodalmának kialakulására. A beszélt özbeg nyelv elemei a XVIII-XIX. században behatoltak az akkor már hanyatló csagatáj irodalmi nyelvbe, amely viszont termékenyítőleg hatott a kialakuló özbeg irodalmi nyelvre. (Forrás:ÖRÖK KŐBE VÉSVE - A régi török népek irodalmának kistükre
a VII-től XV. századig. Európa Könyvkiadó, Budapest 1985.) |
