| Nem fogadja a dalai lámát a holland kormányfő |
|
|
|
| Hírek |
| Írta: Amortours |
| 2009. május 19. kedd, 14:45 |
|
A hollandiai tibeti közösség éles szavakkal támadja a holland kormányfőt, amiért az nem hajlandó fogadni a dalai lámát, akit a hágai parlament hívott meg. Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök a hét végi kormányülés után jelentette be, hogy nem találkozik a hágai parlament meghívására június elején Hollandiába érkező dalai lámával, helyette a külügyminiszter fogadja majd. Az NRC Handelsblad újság honlapja idézi a Nemzetközi Kampány Tibetért nevű szervezet igazgatóját, aki „erélytelen vezetőnek” minősíti Balkenendét, mert nem fogja fel „az alapvető nemzetközi normákat és értékeket”. Egyúttal utalt arra, hogy „Európa egyenesebb derekú vezetői” – mint Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár – fogadták Tibet emigrációban élő szellemi vezetőjét. Balkenende a dalai lámával kapcsolatos kínai érzékenységgel magyarázza döntését. Cáfolja, hogy meghajolt volna a pekingi nyomás előtt, és arra hivatkozik, hogy jó kapcsolatokat ápol Ven Csia-pao kínai kormányfővel, akivel a kényes ügyeket, mint az emberi jogokat és a tibeti helyzetet is rendszeresen áttekintik, és ezt a jó légkört nem akarja kockára tenni. Néhány hete Kína hágai nagykövete levelet intézett a holland parlamenthez, amelyben óva intette a törvényhozókat a dalai láma meghívásától. A képviselők felháborodottan utasították vissza, hogy Peking megszabja nekik, hogy kit hívjanak meg.
(Forrás: Inforadio.hu)
|



