| Magyarok Keleten - Rubruki Willelmus írásában |
|
|
|
| Magyarok Keleten | ||||
| Írta: Buffo | ||||
| 2009. május 04. hétfő, 14:33 | ||||
|
MAGYAROK, AKIK ÍGY VAGY ÚGY – ESETLEG AMÚGY KAPCSOLATBA KERÜLTEK KELETTEL akik AMÚGY:
A Rubruk néven ismert utazó az észak-franciaországi flamand lakosságú Rubruk faluban született, Dunkerque (Dünkirchen) mellett délre. A ferences rendbe lépvén Párizsba került. 1248-ban IX. Lajos francia király kíséretében a keresztes hadakkal Ciprusba, Egyiptomba, majd a szíriai Akkonba utazott. Királya levelével 1252. április 12-én indult útnak Konstantinápolyból a kereszténynek vélt Szartach mongol vezérhez, ki apjához, Batu kánhoz, az pedig az uralkodó Möngke kánhoz küldte. Féléves mongóliai tartózkodás után Elő-Ázsián át tért haza. Willelmus fráter útjáról hosszú levél formájában számolt be IX. Lajos királynak. A mű XVIII. Fejezetének 3 lapján a következőket írja:
Szartachtól atyjához menet nagy félelmünk volt az úton. Ugyanis orosz, magyar és alán rabszolgáik, akik szép számmal élnek közöttük, összeállnak húszan vagy harmincan; éj idején megszöknek, íjat, tegezt viselve, s aki csak útjukba akad a sötétben, azt megölik. Nappal elrejtőznek, és amikor lovaik kimerültek, az éj leple alatt megközelítik a réteken legelésző méneseket, lovat váltanak, s még egy vagy két lovat magukkal visznek, hogy megegyék, ha szükséget látnak. Ilyen csapatok rajtaütésétől rettegett nagyon a mi vezetőnk. Ezen az úton bizony éhen haltunk volna, ha nem viszünk magunkkal egy kevés kétszersültet.
Az írás XX. Fejezetében, a Mengü kán udvara felé vezető útról írván tesz említést újabb magyarokról (3. oldal):
Végül néhány magyar keresett fel minket, akik valamikor klerikusok voltak; egyikük még sok mindent tudott énekelni emlékezetből, a többi magyar mintegy papjának tekintette, és őt szokta elhívni halottai temetéséhez. Egy másik a grammatikában elég alapos tudást szerzett volt, mert mindig megértette, amit írásban közöltünk vele, csak felelni nem tudott. Ők nagy vigaszt jelentettek számunkra, mivel hoztak kumiszt inni és olykor húst enni. Nagyon fájlaltam, hogy amikor valami könyvet kértek tőlünk, nem tudtunk adni, mert nem volt semmink a Biblián és a breviáriumon kívül. Akkor azt mondtam nekik: „Hozzatok papírt, és másolok nektek, amíg itt leszünk.” Ezt meg is tették. Én meg kiírtam mindkettőjüknek a Boldogságos Szűz hóráit és a halottak zsolozsmáit.
A XXX. fejezetben, melynek címe Mengü palotája Karakorum mellett és a Húsvéti ünnep, a 7. oldalon olvashatunk egy lotharingiai ember leányáról, aki
Magyarországon született, és jól ismeri a francia s a kun nyelvet. Találkoztunk itt egy másik emberrel is, név szerint Basiliusszal, egy angol fiával, aki Magyarországon született, és tud az említett nyelveken.
A XXXV. Fejezetben, amely a sámánokról szól, a 13. oldalon a következő áll:
Egy alkalommal, amint Willelmus mester (Willelmus Buchier, egy Párizsból származó ötvösmester, aki Karakorumban élt) elbeszélte nekem, egy magyar ember elrejtőzött náluk, és a ház fölött megjelenő szellem kiáltozni kezdett, hogy nem tud bemenni, mert egy keresztény van közöttük. A magyar, hallva ezt, eliszkolt, mivel már nekiláttak keresésének.
(Forrás: Julianus barát és napkelet fölfedezése. ford. Gy. Ruitz Izabella. Magyar ritkaságok. Szépirodalmi kiadó, 1986.) (Kép forrása: wikimedia.org) |




