Földje nagyobbára vadon, ’s nem oly termékeny, mint a’ Japáni szigetek’ nagyobb része, azért theacsemetét sem termesztenek mindenütt. Lakossai, mint a’ Japániak magos termetüek, mindazáltal ritkán 5 ½ lábnyiak, izmos erőteljes testalkatásuak ahoz illő tagokkal, bátrak és fürgék. Arczulatjokon átalánosan a’ mongolfaj bélyege van kinyomva; széles otromba ábrázat, kiülő pofacsontok, vaskos állkapczák, béesett orrgyökerek és széles orrczimpák, meglehetős nagy száj vastag ajakokkal, sajátszerü, tetszőleg kancsal szemalkat, tömött, merevény, feketehaj, bolyhos szemöldök, veressárgás arczszin melletti ritka szakáll, első tekintetre őket északkeleti Ázsia lakossainak mutatják. A’ Kooraiak magokviselete komoly, csendes, a’ környülményekhez képpest eleven, vidor; járások biztos, serény, a’ mint kűlsőképpen tartják magokat, abban több önállás és szabadság látszik mint a’ Japániaknál, kiktől lelkimüveltségökre ’s erkölcsi csinosbulásokra nézve még is nagyon meszsze állanak. Mind e’ mellett, becsületesek, hivek és jószivüek; tisztaságokat, csinosságokat kevésbé lehet dicsérni. A’ Kooraiak öltözete nagyon egyszerű, és mind a’ két nemen lévőnél többnyire fejér, ritkán kékszinü; a’ közembereké gyapott szövetbűl készül, az előbbkellőké selyemből. A férjfi csipőn alól nyuló dolmányt ’s bő-nadrágot visel, gyakran mind a kettő gyapottozva van. (watta) Lábbeli gyanánt használják a’ szalmából készült himzett czipőnek nemét, mely ha némbereké vagy gyermekeké, festett gyapott szövettel van diszesen fonva. A’ főranguak a’ Chinaiakéhoz hasonló sarut viselnek. A’ férjfiak, a’ fejöken lévő hajat valamely gombalakú csupba tekerik öszsze, ’s nyárban azt egészen lenyirják. Az ifjak, átalánosan a’ nőtelenek hajokat fejök tetején hoszszában kétfelé választják, ’s hátulról egy hoszszu, nyakon lecsüngő csupba fonják. Gyakran a’ férjfiak valami reczenemü—csudálatra méltó ügyességgel lószörből font homlokszoritót (mang-gong) viselnek, ’s ezt majd mindenik Koorai viseli még a’ nagy, nap és eső ellen védő kalap alatt is. Ez egy szembetünőleg nagy, széleskarimáju, szalmából vagy bambusz nádból készült, ’s fénymázos kartonnal bévont most fejér majd fekete kalap, melyet a’ férjfiak napfény és eső ellen használnak, ’s ezt télben nyakszirtöken lenyúló, előlről, hogy az ábrázat szabadon lehessen, kivágott ’s börrel béllelt süveggel váltják-fel. — A’ némberek hasonlóképp egyszerüen ruházkodnak; öltözetök csak annyiban külömbözik a’ férjfiakétól, hogy ránczos, rövid felső köntössök czombjokhoz van szoritva, azért a’ bő, és azon felső köntös alól kinyúló nadrág nekik furcsa kinézést ád; fejöken gyakran fekete kendőt is viselnek; a’ napernyő ’s legyező itt is közhasználatban van. —

 

Ritka esztendő, hogy a’ tavaszszal uralkodó észak nyugoti viharok, koorai halász és partmélyéki hajókat ne vetnének a’ japáni tengerpartokra. Azért Sieboltnak gyakran alkalma volt hónapokon keresztül figyelemmel kisérni az azokon volt népet. Ezek bal sorsokban jól feltudták magokat találni, ’s honjok viszont megláthatása reményében szerencsétlenségöket rendszerént jókedvvel türték. Viradtkor dobolás köztt végezték imádságokat. Ezután mindenik családtag talált a’ nap többi része eltölthetésére ’s a’ viszszaútazhatásra czélzó foglalatosságot; az üres órákat énekléssel, játékokkal — főként ostáblázás, sakkozás — és a’ kedvelt pipázással töltötték. Nevezett útazónk egy ily esetbeni felettébb érdekes látogatásáról következőt közöl: „Valahányszor, igy szóll, hajótörést szenvedett útazók érkeztek Nangazáki-ba, mindannyiszor alkalmat kerestem őket meglátogathatni ’s közelebbről vizsgálhatni, hogy az előttünk Európaiak előtt oly kevéssé ismeretes földjök felöl némű nemű tudósítást vehessek. Az ily látogatások egyébaránt sok nehézségekkel voltak egybekötve. Nékem erre a’ nangazáki-i helytartótól kellett engedelmet kapni, kinek tudtán kivűl engem sem a’ Kooraiak japáni felügyelője maga házába nem fogadhatott, sem hozzájok bé nem bocsáttathattam. Japáni barátaim mind e’ mellett is mindég tudtak számomra egy vagy más ürügy alatt engedelmet nyerni, ’s hozzájok szabad menetelt eszközölni. A’ Kooraiakat mindég nagyon nyájasoknak találtam, de e’ tekintetben egy látogatásom alkalmával, nevezetesen 1828-b. mártzius 17-k. különösön kitűnők valának, midőn magok viselete engem felettébb elfoglalt, ’s módom volt természeti tulajdonokról, erkölcsökről, nyelvökről, tudománnyokról némely nevezetes megjegyzéseket tenni. Történetesen Nangazáki-ban Csu-zima fejedelem kereskedő házánál egy harminczhat személyből, részint halászokból, hajósokból, részint néhány kereskedőkből és útazókból álló társaság gyűlt-öszve, kiket a’ felbőszült tenger Koorai napnyugoti partjairól három hajókkal Japánba vetett. Az emlitett fejedelem egyik felvigyázójával, néhány polgári-’s katonatisztjeivel ez időtájban kötöttem ismeretséget, ’s némely kedvesen fogadott ajándékim, japáni szokás szerént, előre hirdették, hogy én nekik rövid időn vendégök fogok lenni. A’ Japániak vendégszeretete, mit nem lehet eléggé magasztalni, előttem ekkor is különösön tetszett. A’ felvigyázó vendég-teremében minden úgy volt rendelve, hogy egy annyira becsült nemzetbeli idegent, mint a’ milyen a’ Hollandus Japánban, rangjához illőleg fogadhasson, ’s a’ többi idegeneknek, kik egy szomszéd Ázsiai, az Europaiak iránt vendégszeretetlenséggel viseltető néphez tartoznak, megmutassa: minémű becsüléssel kell lenni egy kereskedési viszonyban álló nemzet iránt, melylyel már 200 év óta békességben él. Az engem jól fogadó Japáni, a’ hajótörést szenvedett Kooraiak társaságából kiválasztott négy előkellőbb és müveltebb férjfit, ’s öltözeti külömbség tekintetéből még egy hajóslegényt és inasokat is hivatott-elö. Mind ezek legjobb köntössökbe öltözködve, komoly léptekkel jelentek-meg az elfogadó-teremben, ’s részint japáni módon, részint saját szokások szerént keresztbe vetett lábokkal rendibe letelepedtek egy gyékénre. Úgy látszott mintha a’ hajótörésből megmentett minden ruhatári vagyonjokat magokra öltötték volna; némelyek többrendbeli felső köntösökben vastagon, szinte magokkal jótehetetlenül voltak felcziczomázva, ’s hajékességöket, fejrevalóikat úgy osztották-meg egymás köztt, hogy tisztán kilehetett látni jó szándékjokat, miszerént külömbözö ruhaviseletök képét kivánták előmbe adni; némelyek a’ fennebb leirt kurta dolmányra gyapotszövetből készült hoszszu fejér felső kaputot vettek; egyiknek világos-kék selyemből, gyapottazott s barázdáson tödzelt dolmánnya volt hasonló szinü selyem-nadrággal. A’ fejtakarók külőmbözők voltak: némelyek szőrreczét, mások hasonlólag lószőrből font hegyes tetejü süveget, egy más bőrrel béllelt téli sapkát viselt, egy másnak ujra a’ reczén kivül egy nagy kalapja volt. Ezen kivül néhányon még nagy kalapokat hordoztak magokkal, melyek hihetőleg innepi öltözethez valók. — Miután az előttünk félkörbe letelepedett Kooraiakat köszöntém, némely ajándékokat rakatván elejökbe, tolmács által kijelentem látogatásom czélját. Hozzájok intézett beszédemre, a’ sorban első oly hangon felelt, mely némi beszédbeli jártasságra mutatott, ki sajnálkozását jelenté, hogy ők, mint szegény hajótörést szenvedettek, ajándékimat nem viszszánolhatják. Ez után a’ második is beszéllni kezde, ’s háládatosságát jelekben igyekezett kifejezni. Közzűlök azonban egyik sem ült csendesen, de testök felső részével szüntelen ide ’s tova hajlongtak. Az engem mulattató ritka társaságban, mely két kereskedőből, egy chinai és koorai nyelvet ’s Confucius erkölcsi tudománnyát tanitó mesterből, egy gyár- és egy hajó tulajdonosból állott, nevezetes ’s tanusággal teljes napot töltöttem. Az egyik kereskedő rendkivül kedvetlen volt, mert azon kivűl, hogy minden vagyonát elvesztette, a’ hajótöréssel testi sérülést is kapott. A’ második, ki Hoza-tziem-nek nevezte magát, vidor, mégis komoly ember volt, ki szerencsétlenségét egészen elfelejteni, ’s gondját arra forditni látszott, hogy az europai idegennek megmutassa nem a’ közönséges emberek osztályához tartozását. Tudósunknak, (neve Kum-tzuum) ugyan ravasz, de koránt sem igen tudós kinézése vala, arczvonásaiban valami aljasság látszott. A’ hajós, hajóslegény és inas tekintetében semmi különös nem vala. — A’ férj-fiak bajuszat és az áll körűl szakállat viseltek; szakállok valamint a’ fejöken lévő haj, valósággal haj, szénfeketeségű, még is barnapirossat játszik. — A’ Kooraiaknak adott ajándékom néhány sing színes posztóból, czicz szövetből, néhány palaczk arakból, és genevai pálinkából állott, miket nagyon kedvesen vettek. Egymás köztt tanácskozva: mit adnának nekem viszonajándékúl, a’ sorban első, ki elébb is szószolló volt, szegénységök mentése után, kért engem némely általok megmentett apróságok elfogadására. Ezek állottak néhány kéziratokból, képte-kercsekből, egy asztalkából néhány korsókból és tálakból, mikhez kiki egy egy darab nélkülözhető köntöst és ékességi szert tett. A’ beszéllőnek könnyű előadása volt, de még sem mutatott arra, mintha valamit rögtön tudna mondani, beszédjéből értelmességet nem lehetett következtetni. E’ közben papirost és iróeszközt hoztak-elő, ’s néhányan irással foglalatoskodtak. Hárman közzűlök chinai és koorai nyelven írt mondásokkal kedveskedtek, miket közlésünk záradékául ide iktatunk. 1.) Koorai dalocska. — Nincs a’ világon utálatosabb mint a’ pók, mely magából fonalat bocsát-ki, ’s széles hálót feszit, a’ virágokra vidámon szállongó lepkék elfogására. — 2.) Az ég és föld köztt a’ tenger terűl-el, és a’ mindenfelől abból eredett tartományok; ki ismerheti mind azokat? Mióta vagyok, semmit sem hallottam a’ Hollandusok felöl, ma jöttem érintésbe e’ nemzettel, és szomorú esetünk még benne is részvétre talált. Az asztalan bor áll, ’s magas polczon álló férjfiak vagynak, jelen. A’ tengeri vihar által meszsze hányatva itt tartozkodunk, ’s a’ távol honra gondolunk. Újból hajóra fogunk szállani; tegnap óta készen áll, ’s a’ hazaindulás napján ujjongatni ’s tánczolni fogunk. — 3.) Három nemzet találkozott öszsze e’ szobában, és a’ rég megholt Han-wu a’ szöllő nedvére tekint-le. A’ mai látogatással barátságos vendégeskedésben részesültünk, kézszoritások köztt megváltunk ugyan egymástól, de a’ tapasztalt barátságról soha sem fogunk elfelejtkezni. —

 

(Forrás: IV. Koreáról ’s lakosairól némely tudósítások. = Hon és Külföld,
1841. junius 29., (Első félév) 51-52. sz., (Kolozsvár), 202-204. o.)