A hatszáz-milliós Kínai Népköztársaság alelnöke, Kína Kommunista Pártja politikai bizottságának tagja, a legendás hírű katona, Kína marsallja, Csu Te leszáll a különvonatról a sztálinvárosi állomáson. Mosolyog. Úgy éreztem, bölcs-öreg arcának ez a kedves-derűs, fiatalos mosolygása melegen átölelt bennünket. Valamennyiünket, akik oly szíves tapssal vártuk: a sztálinvárosi munkásokat, értelmiségieket, a párt, a tanács küldöttségét, a pestieket s a koreai diákokat, akik az itteni kohászati technikumban tanulnak. A lelkes tömegből úttörőpajtások fehérblúzos karéja bontakozik ki piros szalagos szegfűcsokorral – olyan volt, ez, mint a boldogan viszonzott ölelés. Egy kis fiú felkapaszkodik a marsallhoz és megcsókolja.

 

Fogadás a parlamentben. Csu Te elvtárs Rákosi elvtárssal

 

A Vörös Csillag Szállóban Tapolczai Jenő v. b. elnök néhány szóval elmondja fiatal városunk történetét. Mi tudjuk valamennyien, hogy a népi Kína arányai óriásiak hozzánk mérten. Mégis büszkék vagyunk: Csu Te bólogat, amikor azt hallja, hogy néhány évvel ezelőtt még búza- és kukoricaföldek voltak szép gyárvárosunk helyén, s hogy a pentelei kis falu háromezer lakója helyett, ma harmincezren élnek Sztálinvárosban. És ismét kikívánkozik bölcs arcára a szívből érkező mosoly, amikor azt tolmácsolják, hogy csak a bölcsődével van némi probléma, mert fiatal városunkban havonta száz-százhúsz gyermek születik.

 

A martinkemencékhez megyünk. Csu Te elvtársat rendkívül érdekli a termelés, a fejlődés minden részlete. A martinban éppen csapolnak s az olvasztott érc gyönyörű szikraesője köszönti hatalmas tűzvirágával kedves vendégünket. Aztán a nagyolvasztó berendezéséről érdeklődik... igen, a Szovjetunió segítségével építettük... a kérdésben és a feleletben a népek igazi barátsága fejeződik ki. Csu Te elvtárs még azt is megtudakolja, hogy van-e elég hazai mészkövünk az olvasztáshoz.

 

A sztálinvárosi Közértben kínai konzervet mutatnak Csu Te elvtársnak

 

Elérünk a főkapu Domanovszky freskójához, amelyen kohászok kötnek barátságot parasztokkal és parasztlányokkal. Csu Te az ősi kultúrájú, ősi művészetű Kína nagy fia, hosszasan nézi a falfestményt... az eszme sugárzását, amely színeivel és vonalaival szól.

 

Kedves epizód következik. Megállunk a Sztálin körúti Közért előtt. Én úgy vélem, hogy egy kirakat is sok mindenről beszél. Az alma például elhozza Cegléd hírét, a tokaji borok északi dombjaink üzenetét, a barackpálinka Kecskemét köszöntését – így beszélnek nekünk az árucikkek is. És most Csu Te elvtárs mosolyogva mutatja, hogy Kína is köszönti őt Sztálinvárosban; a kirakati teásdobozokra int, amelyek hazájából érkeztek. Mintha a nagy haza, amelyért annyit harcolt és harcol ma is, jelentkezett volna itt, a messzeségben, egy villanással. Bemegyünk az üzletbe is, ahol még – a barátság másik kedves kis jeleként – kínai halkonzervet is láthat.

 

A kínai küldöttség megkoszorúzza a szovjet hősök gellérthegyi emlékművét

 

Csu Te elvtárs aztán végigtekint a tájon. Arra erdő lesz, mondják, hogy védje a gyári levegőtől az emberek egészségét. Csu Te elvtárs ismét bólint. Mint aki pontosan tudja: Sztálinváros és a friss, az embereket védő erdő együtt értendők... Hiszen így van ez Kinában is...

 

(Forrás: Nők Lapja, VIII. évf., 3. sz., 1956. január 19. Címlap, 3. o. [Magyar Fotó - Papp Jenő felv.])